Ezt akarják a törökök Szíriában – megszólalt Erdoğan
Törökország nem fogad el semmilyen „terrorfolyosót” a régióban.
Nyíltan beszélt a történtekről a megválasztott elnök.
Donald Trump nem kevesebbet állított, mint hogy Törökország szervezte úgy, hogy Bassár el-Aszad rendszerét még az ő beiktatása előtt megbuktassák, és a januárban hivatalba lépő új amerikai kormányzatot kész tények elé állítsák.
A megválasztott elnök hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az iszlamista szervezet, amely megbuktatta a szíriai diktátort, Törökország irányítása alatt áll,
Recep Tayyip Erdoğan elnök így egy „barátságtalan hatalomátvételt” hajtott végre Szíriában, amelyet Törökország „több ezer éve” akart.
Trump szerint a török elnök úgy vonta Szíriát a befolyása alá, hogy a rendszer megbuktatásában nem haltak meg tömegek. „Ő nagyon okos és nagyon kemény fickót” – utalt a török államfőre Trump.
Mint fogalmazott, a török hadsereg jelentős erő, amelyet még nem tépázott meg háború, és a szíriai kormányerők ellen harcoló felkelő erők mögött Törökország állt. A két szemben álló ellenség közül a szíriai hadsereg megsemmisült, a másik erő megmaradt – a korábbi elnöksége végén az akkori harcok során köztük rekedt
mintegy 5000, Szíriában állomásozó amerikai katona nagy részét kivonta a polgárháborús helyzetből,
mert szakértői azt valószínűsítették, hogy életveszélyben lettek volna.
Arra a kérdésre, hogy aggódik-e amiatt, hogy újabb zavargások törhetnek ki a régióban, Trump így felelt: „Senki sem tudja, mi lesz ennek a végső kifutása a régióban.
Senki sem tudja, ki fogja dominálni a térséget a végén. Szerintem Törökország.”
A török kormányzat egyelőre nem reagált az elhangzottakra, és lapok megkeresésére érkezett hivatalos válasz Ankarából.
Ezt is ajánljuk a témában
Törökország nem fogad el semmilyen „terrorfolyosót” a régióban.
Nyitókép: Donald Trump és Recep Tayyip Erdogan a londoni NATO-vezetői csúcson 2019. december 4-én / fotó: Turkish Presidency / Handout / Anadolu via AFP